Bardócz Attila Indiáról a Szokereszben

Szeptember 20-án este a szakkollégiumban igen érdekes előadást láthattunk és hallhattunk Indiáról. Az előadó Bardócz Attila földrajztanár volt, aki számos európai országban járt már.

Szeptember 20-án este a szakkollégiumban igen érdekes előadást láthattunk és hallhattunk Indiáról. Az előadó Bardócz Attila földrajztanár volt, aki számos európai országban járt már.  

Az érdekesség abban rejlett, hogy diavetítő segítségével diaképek kerültek kivetítésre, melyekre a Tanár Úr nagy hangsúlyt fektetett. Szerinte a diaképek sokkal szebbek, mint a digitális fényképek. Előadásában meg is említette, hogy egyszer mondták neki, hogy  törölje ki a képet, amit fotózott és nem értették, mikor válaszolta, ez nem lehetséges.

A bemutató India minden szegletére kiterjedt. Látható volt egy templom, melyben patkányok élnek. Bepillantást nyertünk az utcaképekbe, abba, hogy milyen körülmények között élnek az emberek, milyen a vallási szokásuk, hogyan imádkoznak, milyen a táj, milyen magasak a hegyek. A Tanár Úr rengeteget mesélt az ottani kalandjairól. Megtudhattuk, mennyire kedvesek az Indiában élő emberek és hogy mi mindent megtesznek annak érdekében, hogy a turisták otthon érezzék magukat és számos élménnyel gazdagodva térjenek haza ebből a szép országból.

Bízom benne, hogy hasonló érdekes előadást még lesz lehetőségem látni, hallani.

A beszámolót írta:

Kormos Sándor, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatója

Széchényi 2020