Bennünk Élő Irodalom

2015 február 24-én irodalmi estet szerveztünk, amely alkalomnak vezérfonala a szerelem volt.

Február 24-én irodalmi estet szerveztünk, amely alkalomnak vezérfonala a szerelem volt. Kis csapatunk három fővel is bővült, a történelem szakos Terhes Istvánnal, akiről kevesen tudják, hogy nagy színház- és versbolond, Bagi Zsolttal, alapító tagunk, Mindák Évi zongora virtuóz kedvesével és a gyémánt hangú Váli Krisztinával, akire előző félévben is folyamatosan számíthattunk.

Így aztán elhatároztuk, hogyha már összejött egy ilyen nagyszerű csapat, akkor nyitunk a környező szakkollégiumok felé és helyet kérünk az első alkalmunkhoz. Mészáros Ferenc igazgató úr fel is hívta a környező intézmények vezetői figyelmét és szerencsére mindenki tárt karokkal fogadta az ötletet. Végül a Szent Imre Szakkollégiumra esett a választás és rögtön fel is vettük a kapcsolatot az intézmény nevelő tanárával és egyben gondnokával, Kordás Attilával, aki az első pillanattól kezdve segítőkészen a rendelkezésünkre állt, köszönet érte utólag is!

Ezután következett a mi részünk, a szervezés, a feladatok elvállalása, kiosztása, versek keresése, énekek kísérete. Az első lépések döcögősek voltak, de hála a csapat szellemnek végül minden a helyére került. Nagy örömünkre, egyre több szakkollégista társunk csatlakozott a műsorunkhoz, így még színesebbé tették az összejövetelt. Az irodalmi est házi versírója és nagy mókamestere, Nagy Martin konferálta az alkalmat és örvendeztetett meg minket saját költeményeivel.

A helyszín, ahol voltunk az adott kollégium közösségi szobája volt, nagyon hangulatos volt, épp az alkalomnak megfelelő. Bár kis létszámban voltak vendégek, annál aktívabbak és meghittebbé tették a légkört. 

Nagyon jó volt meg tapasztalni, hogy a sok vers mellett az ének és a zene is több szerepet kapott, mindannyiunk lelkét megérintve és még befogadóbbá téve.

Összegzésül elmondhatom, hogy nagyszerű estének lehettünk részesei, hiszen nemcsak műsort adni mentünk, hanem nyitni is más közösségek felé, ezáltal mi is gazdagabban térhetünk haza az est alkalmával. Természetesen meg voltak a magunk hibái, amin érdemes elgondolkodni, hogy legközelebb még jobb irodalmi estek születhessenek, de elnézve a csapat lelkesedését és tehetségét, nem lesz gond!

Iovanovici Afrodita

 

 

 

Széchényi 2020