Interaktív programokkal várták a Tágas Tér látogatóit a szakkollégisták

Második alkalommal rendezték meg Szegeden a Tágas Tér Fesztivált, amelyen a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium is részt vett kiállítóként. A fesztivál szeptember második hétvégéjén négy helyszínen kínált számos kulturális programot, előadást és izgalmas beszélgetést az érdeklődők számára.
A szakkollégiumi stand szombaton délután várta a látogatókat a Dugonics téren, ahol kézműves alkotóházban, kvíz játékban és óriás puzzle kirakásban jeleskedhettek a fiatalok. Hallgatóink, Jakus Elena, Orgovány Szimonetta és Kovács Tamás lelkesen fogadták a közönség legifjabb tagjait a kis faházban, illetve apró ajándékokkal jutalmazták a játékban résztvevőket. Vállalkozó kedvő fiatalokban nem volt hiány, hiszen egymást váltották a standnál a gyermekek és szüleik. 



Széchényi 2020