Tanévnyitó bográcsozással indult az őszi szemeszter a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban

Idén szeptemberben 20 hallgató költözött a kollégium épületébe, míg további 11 hallgató bentlakás nélkül vesz részt a képzési programban. A közösség tagjainak beilleszkedését, egymással való megismerkedését segítette a tanévkezdő bográcsozás, amelyet kötetlen beszélgetések, szabadtéri játékok színesítettek.
A finom ételről a szakkollégium lelkésze, Köllő Sándor atya gondoskodott a szakkollégisták nagy megelégedésére. A vacsorán részt vett Prof. Dr. Zakar Péter, a fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében illetve Mészáros Ferenc igazgató is. Mire kiürült a bogrács, a felsőéves és az első évfolyamukat kezdő hallgatók is megtalálták egymással a közös hangot.









Széchényi 2020